Tartalom megjelenítő

Rendezvénybeszámolók

V4 + Németország párbeszédben

Anna Sándor
Június 22-én került sor az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem „V4 + Németország párbeszédben” című rendezvényre a Konrad-Adenauer-Stiftung támogatásával. A Visegrád csoport magyar elnökség egyik záróakkordjaként a rendezvény célja a Visegrádi csoport és Németország kapcsolatainak erősítése volt. Így 30 egyetemistát hívtak meg Németországból és a Visegrádi csoport országaiból, hogy az elnökséget és pódiumbeszélgetéseket témáit új interaktív formátumban dolgozzák fel szakemberekkel.

Tartalom megjelenítő

Megosztás

A rendezvény első napján a résztvevők a „V4 Art Connects” kiállítást tekintették meg, melynek keretében közelebb kerülhettek a régió művészeti alkotásaihoz, látásmódjukhoz. A kiállítást egy Get-together követte.

„A fiatalok Európáját kell létrehozni”, hangsúlyozta köszöntő beszédében Dietmar Meyer, az Andrássy Egyetem rektora a hallgatóságot a rendezvény második napján. Varjú Krisztina, Magyarország 2017-2018. évi V4 Elnökségének Lebonyolításáért Felelős Miniszteri Biztosa, Helmut Kohl egykori német kancellárt idézte és hangsúlyozta, hogy Kohl mindig bizalmas partnernek tekintette Közép-Európát. Frank Spengler, a Konrad-Adenauer-Alapítvány magyarországi irodájának vezetője kiemelte, hogy a Visgrádi Csoport Németországot természetes szövetségesnek véli, és hangsúlyozta a régió mind politikailag, mind történelmileg való elválaszthatatlanságát.

Az első pódiumbeszélgetés a Visegrádi együttműködésről valamint európai regionalizmusról szólt. Veronika Lombardini, a szlovák Külügy és Európai Ügyek Minisztérium V4 Ügyek Csoportnak Felelőse, szerint a 2004-es EU csatlakozás óta a Visegrádi csoportnak az a jelentése hogy európai vagy bilaterális tárgyalásokon erős hangot ad a V4 országoknak. A szlovák elnökség alatt az úgynevezett ’’smart solutions’’ lesznek kiemelve. Ezt a rést vevők már a rendezvény alatt tapasztalhatták meg, mivel az egyetemisták kérdéseit egy szlovák innovációnak (slido.com) köszönhetően lehetett látni a vetítővászon. Dr. Molnár Balázs Péter, a magyar Miniszterelnöki Hivatal Európai Uniós Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkár szerint a V4 országok csak teljes egyetértés alapján valósítják meg döntéseiket. A politikai V4 után a gazdasági V4 fontos manapság, főleg az országokat összekötő infrastruktúrát illetően. Thomas Kafka, a cseh külügy Közép-Európa osztályának vezetője, úgy vélte, hogy a V4 országok már nem tudják, hogy mit szeretnének elérni, csak azt, hogy kivel dolgoznának együtt. A német Külügyminisztériumot képviselte Martin Kremer, aki a V4 összefogását emelte ki az EU többéves pénzügyi keretet (MFF) illetően. Az előadók végül a hallgatóság kérdéseire válaszoltak, melyek a V4 bővítéséről, a menekültkérdésről, valamint az euróözvet csatlakozást illetően a szlovák példáról szóltak.

A második panel keretében Gulyás Gergely Magyarország miniszterelnökségét vezető minisztere, és Tobias Zech Reservisten der Deutschen Bundeswehr e.V. elnöke a "Fishbowl" formátumban tematizálták egyetemistákkal a V4-ek szerepét Európa jövőjét illetően. Emellett szóba került a migrációskérdés és a külső határok védelme, valamint további Németországban aktuális politikai témák a menekültkérdés tekintetében. Zech kiemelte, hogy Németország a migrációskérdés tekintetében nem szeretné befolyásolni az EU többi tagját, hanem egy közös, egyértelmű pozíciót szeretne elérni; az EU viszonyát Kínával és az Egyesült Államokakkal illetően is. Gulyás Gergely azt biztosította, hogy Magyarország támogatja Albánia, Szlovénia és Macedónia EU csatlakozását.

Délelőtt zárásaként négy különböző témát vázoltak fel meghívott előadók, melyeket a délután folyamán a résztvevők kiscsoportokban dolgoztak fel, és amelynek eredményeit a rendezvény végén prezentálták egymásnak. Slavomir Rudenko (PEU Pozsony), hangsúlyozta a felsőoktatási intézmények kiemelt szerepét, Jarosław Bajaczyk (Lengyel Intézet Budapest) pedig rámutatott a kultúra húzóerejére a turizmus területén. Galla Zoltán (Startup Campus Berlin) kiemelte a digitalizáció és a start-upok jelentőségét, Dr. Marie-Theres Thiell (innogy Hungária Kft.) pedig tematizálta a nők szerepét a régióban vezetői pozíciókban.

Tartalom megjelenítő

comment-portlet

Tartalom megjelenítő

Tartalom megjelenítő