Rendezvénybeszámolók
A rendezvényt Dr. Koller Boglárka, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem dékánja és Frank Spengler, a Konrad-Adenauer-Stiftung magyarországi képviseletvezetője nyitotta meg. A könyvvel kapcsolatos gondolatait Dr. Gulyás Gergely, a FIDESZ alelnöke és a magyar Országgyűlés alelnöke osztotta meg a hallgatósággal.
Bevezetésképpen az est moderátora, Dr. Hettyey András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa négy kulcsgondolatot emelt ki a könyvből: a CDU nem egy párt, hanem egy unió; a CDU lenne a legjobb SPD; a harmadik állítás több kérdést is magába foglalt, többek között azt is, hogy menő-e a CDU, az utolsó pedig a CDU jövőjével foglalkozott.
Az ezt követő beszélgetésben az író felkarolta a korábban Dr. Gulyás Gergely által megnevezett pragmatizmust, mint a CDU irányvonalát. Resing szerint a pragmatizmus a CDU magja, ami főleg a migrációsválságban került bemutatásra. Az aktuális krízis nem annak a jele, hogy a kancellár kevésbé lenne vallásos vagy pragmatista, hanem sokkal inkább egy „kommunikációs katasztrófa” a részéről. Ehhez hozzáfűződően azt állította az író, hogy Angela Merkel mindig a pragmatizmus szerint cselekszik. Ezt követően azzal a kérdéssel foglalkoztak, hogy vajon túl pargamatista-e a CDU és hogy egyáltalán „vagány” -e. Resing erre azt mondta, hogy szerinte a pragmatizmus nagyon is „vagány” a fiatalok körében, és ezt a CDU piacorientáltsága és világnyitottsága csak erősíti. Továbbá arra hívta fel a figyelmet, hogy a CDU modern felfogása arról, hogy Németország egy bevándorlási ország, a pragmatizmust tökéletesen bebizonyítja. Resingnek ezzel kapcsolatban az a megjegyzése volt, hogy személyes véleménye szerint néha lehetne konzervatívabb a CDU. Ezután a CDU nevében elhelyezkedő „C” -nek a jelentésével foglalkoztak. Ezen belül az író azokra a kérdésekre próbált választ találni, mint hogy mennyire jelenkori a CDU és hogy nem kellene-e inkább az „igazi keresztényekre” koncentrálnia. Az író itt az emelte ki, hogy a „C” -t nagyon nehéz definiálni, ugyanakkor nagyon fontos elkülöníteni a kereszténységet és a templomiasságot – szerinte a CDU keresztény. Resing szerint a CDU-nak nem jelent akadályt megszólítani a Németországban élő keresztényeket, csak számszerűen lesznek egyre kevesebben, és ezért fontos, hogy a párt a többi polgár érdekeit is szem előtt tartsa. Arra a kérdésre, hogy vajon ki lesz a következő német kancellár, az író azt válaszolta, hogy nem jós, viszont Angela Merkelt el tudja képzelni a következő ciklus élén. Merkel akkor vette át a CDU-t, amikor a párt nagyon rossz helyzetben volt és az eljelentéktelenedés szélén állt, ám Merkelnek sikerült a pártba új életet lehelnie. A kormány működésével kapcsolatosan úgy véli Resing, hogy a „Große Koalition” nem jó Németországnak és a migrációs válsággal kapcsolatosban a hiányzó ellenzék rengeteg problémát hoz maga után. Az írótól azt is megkérdezték, hogy szerint veszélyt jelent-e az Altenative für Deutschland (AfD) a CDU számára. Elképzelései szerint az AfD a következő lehetőségnél be fog vonulni a német parlamentbe, viszont hosszútávon a CDU fog győzedelmeskedni.
Hettyey András utolsó kérdése Resinghez az volt, hogy tudja-e már, hogy ki fogja alakítani a CDU-t a jövőben. Erre azt válaszolta Resing, hogy természetesen nem tudja pontosan, de Jens Spahn német államtitkárra, Julia Klöcknerre, a CDU rheinland-phalzi elnökére, Annegret Kramp-Karrenbauerre, a CDU saarlandi elnökére és Mafred Weberre (CSU), az Európai Néppárt frakcióvezetőjére különösen oda kell majd odafigyelni.
A közönségtől az a kérdés hangzott el, hogy Resing tudja-e, hogy mit rontott el a CDU és hogy miért annyira megosztott az ország. Az író azt magyarázta, hogy a CDU normális időszakokban sok politikai témát le tud fedni, ám olyan válsághelyzetekből, mint a mostani vagy az euróválság 2008-ban, a szélsőséges pártok, mint az AfD és a Die Linke tudnak a leginkább profitálni.