Rendezvénybeszámolók
A Magyarországi Németek Országos Önkormányzatával, a budaörsi Jakob Bleyer Német Nemzetiségi Helytörténei Gyűjteménnyel és a Pécsi Tudományegyetem Német Történelem és Kultúra Délkelet-Közép-Európában Alapítványi Tanszékével együttműködésben a magyarországi németek elűzetésének 70. évfordulója alkalmából szimpóziumot szervezett, melyen több mint 170 vendég vett részt. A rendezvény középpontjában az elűzöttek integrációja, a magyar kormány bánásmódja a különböző nemzetiségekkel, valamint az egyes régiókban élő németek helyzete állt.
Nyitóbeszédében a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke, Heinek Ottó nagyra értékelte a partnerszervezetekkel való együttműködést, valamint kiemelte a hivatalos emléknap és a rendezvény jelentőségét.
Frank Spengler, a Konrad-Adenauer-Stiftung magyarországi irodájának vezetője megnyitójában hangsúlyozta, hogy „a kisebbségi jogok elismerése minden társadalomban az etnikai és kulturális sokszínűségben való együttélés fontos alapköve”. Elmondta továbbá, hogy a történelem feldolgozása fontos tényező ahhoz, hogy a múlt katasztrófáiból levonjuk a megfelelő tanulságot, és ilyen tragikus fejlemények többé ne ismétlődhessenek meg”.
Végül Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere intézett zárszót a vendégekhez, melyben kitért a budaörsi elűzetésre, aminek következtében a település szinte teljesen kihalttá vált, 800-an maradtak csak hazájukban. A polgármester elmondta, hogy nemcsak az elűzöttek, hanem az itthon maradottak is nehéz időket éltek át: el kellett titkolniuk származásukat és meg kellett változtatniuk családneveiket.
A konferencia első tudományos előadásában Dr. Michael Prosser-Schell, a Kelet-európai Németek Néprajzi Intézetének professzora az 1940 és 1960 között elűzöttek Délnyugat-Németországba érkezésének körülményeit, ill. integrációjukat taglalta. Az elűzöttek csak rövid ideig tartózkodtak a gyűjtőtáborokban, hamar elosztották őket különböző településekbe. Ebben az időben, magyarázta a professzor, a lakosság számára tilos volt a gyülekezés és a demonstráció, ami alapvetően a kényszerasszimilációt szolgálta. Ennek ellenére sokan nem ismerték el német állampolgárként az elűzötteket, a lakosságnak csak 19 %-a gondolta úgy, hogy ezek az emberek végleg Németországban maradnak. Ezzel egy időben az elűzöttek lakásépítését segítő szervezetek jöttek létre, melyek a magyarországi németeknek zarándokutakat is szerveztek, hogy ápolhassák hagyományaikat és származásukat.
A Magyarországon maradt németek 1948 és 1956 közötti jogi helyzetét mutatta be előadásában Tóth Ágnes, a Pécsi Tudományegyetem Német Történelem és Kultúra Délkelet-Közép-Európában Alapítványi Tanszékének kutatója. Kiemelte, hogy kezdetben nem ismerték el őket kisebbségként, javaikat elvették, politikai jogaikat megvonták. Társadalmi elismerésük egy idő után ugyan jobb lett, a kormány azonban nem támogatta hazájukba való visszatérésüket.
Hannelore Baier, romániai német újságíró, történész és a KAS régi barátja a romániai németek 1944 és 1956 közötti helyzetét elemezte. A Román Népköztársaság kezdetben nem ismerte el őket népcsoportként, és a kollektív büntetés jegyében ún. antifasiszta ellenintézkedésekkel sújtotta őket. A politikai felelősök hamar felismerték a Bánát és Erdély, ahol elsősorban éltek a németek, „civilizációs előrehaladását”. A tényt, hogy a romániai németeket nem űzték el, a román kormány határozatlanságával magyarázta Baier.
„Egészen az 1990-es évekig nem volt népszerű dolog németnek lenni. Ugyan nem beszélhetünk állami diszkriminációról, gyakorlatilag mégis ez történt” – mondta el Dr. Zoran Janjetovic, a Szerbiai Újkori Történelem Német Intézetének történeti kutatásáért felelős vezető tudományos munkatársa. Előadásában az 1948 és 1960 közötti időszak Jugoszláviájának német lakosairól számolt be: ugyan a háború után sokukat kényszermunkára ítélték, már 1949-ben létrejöttek az első német iskolák, és megtörténtek a szocialista kormány „integrációs kísérletei”.
A konferencia két záróbeszédét Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint Hartmut Koschyk, a Német Szövetségi Köztársaság kormányának kitelepülésért és nemzeti kisebbségekért felelős megbízottja tartották. Balog értékelte az „élő emlékező közösséget, akik megemlékeznek a halottakról” és kiemelte: „Mindenkinek ápolnia kellene saját identitását mint büszkeségének és öntudatának forrását.”
Hartmut Koschyk megemlítette, mennyire fontos, hogy együtt tanuljunk a történelmi emlékekből azért, hogy bánni tudjunk a jelen helyzeteivel is. Elismerően beszélt a hivatalos emléknap bevezetéséről és az ország emlékezéskultúrájáról, valamint kifejezte köszönetét Németország nevében a 70. évforduló megünnepléséért. Kiemelte azon magyarországi németek számának növekedését, akik magukat németnek vallják. Ez a „kisebbségpolitika legnagyobb sikere”. Végül a kettős identitással összefüggésben megemlítette, mennyire jó dolog „magyar állampolgárnak lenni anélkül, hogy saját identitásunkat megtagadnánk”.
Délután sor került a hivatalos megemlékezésre, melynek keretében a budaörsi emlékhelyen koszorúkat helyeztek el. A misét követően Orbán Viktor miniszterelnök és Hartmut Koschyk tartottak megemlékező beszédeket.
