Michael Winzer, a Konrad-Adenauer-Stiftung Magyarországi Irodájának vezetője köszöntötte a hallgatóságot, majd dr. Bauer Bence, az MCC Magyar-Német Intézetének igazgatója beszélgetett Schlie professzorral, aki jelenleg egyúttal a Mathias Corvinus Collegium vendgégprofesszora is. Az angol nyelvű előadás után a közönség is bekapcsolódott a beszélgetésbe, Schlie professzor örömmel és hosszan válaszolt a közönség kérdéseire.
Ulrich Schlie professzor egyértelműen foglalta össze meglátását a német külpolitika jövőbeni alakulásáról, miszerint az alapjában véve teljesen hasonló lesz, mint a közelmúltban volt. Schlie professzor, bár némi kritikával is illette a német külpolitikát, megítélése szerint ugyanakkor pont ez a folytonosság és megbízhatóság annak egyik nagy erénye. Schlie professzor kitért arra a furcsa ellentmondásra, hogy ahhoz képest, hogy a legutóbbi német választási kampányban mennyire nem kapott szinte semmi figyelmet a külpolitika, a szövetségi kormány munkájában annál inkább központi szerepet tölt be. Itt idézte Gerhard Schröder volt német kancellárt, aki egyszer elmondta, hogy munkájának 60%-t tulajdonképpen a külpolitika tölti ki és hogy ez az arány Merkel illetve Scholz idején csak növekedhetett. Figyelemreméltó volt a profeszor azon megjegyzése is, hogy a német külpolitika fő irányát a jövőben mindenekelőtt a kríziskezelés fogja meghatározni, az ideológiai jellegű politikai vitáknak Németország stratégiai orientációról nem lesz lényegi szerepe.
A vitaest során a professzor kitért arra is, hogy a CDU hogyan pozícionálja magát a kormányzati pozícióból való leköszönönése után a külpolitika területén. A siker receptje a külpolitikában szerinte a szilárd alapelvek kombinálása a pragmatikus megközelítéssel.
Bár a német külpolitika elveken és pragmatizmuson alapuló megközelítési módját dícsérte Schlie professzor, szavaiban mégis némi kétkedés volt érezhető az iránt, hogy az képes-e magát stratégiailag egyértelműbben pozícionálni. Itt összevetette azt a Macron elnök alatti francia külpolitikával; annak esetében a hangos megszólalások gyakran kikényszerítik az orientációt és a cselekvést, és e tekintetben Macron sok tanulságot tud nyújtani a német külpolitikusoknak. Van-e helye a német külpolitikában nagyívű, eszmék által vezérelt vízióknak, vagy csak a reaktív kríziskezelésnek és az értékek melletti elköteleződésnek? A professzor ebben nem kívánt állástfoglalni, mindkét álláspont előnyeit és hátrányait elemezte röviden. Az ambíciózus francia hozzáállás korlátait Schlie a védelempolitikában látja, főképpen az EU-Védelmi Integráció esetében. A professzor szkeptikusan áll az EU stratégiai autonómiájának elképzeléséhez. A NATO-nak szerinte nincs alternatívája. Előadásában újra és újra kiemelte a NATO fontosságát, valamint azt a feltételezését, hogy a Kína jelentette kihívás intenzívebb együttműködésre fogja ösztönözni a tagállamokat.
Schlie professzor a magyar-német kapcsolatok állásáról sem tudott igazán bíztató előrejelzést adni. Várakozásai szerint az új berlini kormány ideje alatt a magyar-német kapcsolatok hasonlóképpen fognak alakulni mint a külpolitika egésze: vagyis nem lesz változás az eddigiekhez képest.