Tartalom megjelenítő

Rendezvénybeszámolók

A Konrad-Adenauer-Stiftung magyarországi irodája a német egység napjára emlékezett

2014. október 3-án a német egység napjának alkalmából egy eszmecserének adott helyszínt a KAS magyarországi irodája. Az eseményen megjelent magyar és német barátok, illetve a Stiftung támogatói a politika, a kultúra és a tudomány területéről érkeztek.

Tartalom megjelenítő

Megosztás

A rendezvényt Frank Spengler, a Konrad-Adenauer-Stiftung magyarországi képviseletvezetője nyitotta meg. Beszédében kiemelte a magyarok bátor döntését, mely eredményeképp 1989. szeptember 11-én megnyílhattak a határok. Véleménye szerint a németek nagy hálával tartoznak a magyaroknak, hiszen e merész lépés nélkül a német egység nem válhatott volna ilyen gyorsan valóra. Emiatt a magyarországi Német Nagykövetség és a szervezett német gazdaság „Danke Ungarn“ névre hallgató plakátakciója, valamint a Páneurópai Piknik évfordulójának alkalmából tartott ünnepségek Sopronban fontos elemei a magyar-német barátságnak és a két ország kölcsönös megbecsülésének. Emlékeztetett arra is, hogy nem minden német és külföldi politikus tekintette realisztikus célnak Németország egyesülésének ötletét. A szabadság fogalma viszont továbbra is nagy jelentőséggel bír Németország számára. „Mi kereszténydemokraták a szabadságot sohasem magában, önálló elvként értelmezzük, hanem mindig egy, a felelősséggel és a szolidaritással szorosan összefüggő fogalomként“, fejtette ki a képviseletvezetö.

Ezt követően Dr. Gulyás Gergely, a Magyar Országgyűlés alelnöke és a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója méltatta a német-magyar barátságot és a Vasfüggöny leomlása után létrejövő szabad Európa eredményeit. A beszédeket követő fogadás keretein belül pedig lehetőség nyílt arra, hogy a megemlékezés résztvevői kötetlen formában vitathassák meg gondolataikat.

Tartalom megjelenítő

Munkatársaink

Frank Spengler

comment-portlet

Tartalom megjelenítő

Tartalom megjelenítő