Rendezvénybeszámolók
Az este moderátora Daniela Musiol, az Osztrák Nemzeti Tanács egykori képviselője volt. Elsőként Szegvári Péter, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elnöke osztotta meg az ICT-vel, az e-kormányzással és a Smart Cities-zel kapcsolatos tapasztalatait. Beth Noveck, a New York-i Egyetem "Governance Lab"-jának igazgatója hangsúlyozta, mennyire fontos a nyilvánosságot bevonni az e-kormányzásba. Szerinte a legérdekesebb fejlődések pont ott tapasztalhatóak, ahol „a polgárok maguk is aktívan részt vesznek a folyamatokban“. Andreas Kiefer, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának főtitkára tovább taglalta az ICT átláthatóságra és demokráciára gyakorolt befolyását, kiemelve az e-szavazást mint az egyik legfontosabb fejlődést. Dona Scola, az ENSZ közigazgatásért feleős szakértői bizottságának tagja a moldáv e-kormányzás fejlődésébe adott betekintést.
A rövid előadásokat vita követte, ahol többek között az átláthatóság határairól és aktuális témákról, pl. a TTIP egyezményről esett szó. A gondolatcsere hozzájárult ahhoz, hogy a publikum betekintést nyerjen az ICT-használat esélyeibe és kockázataiba az átláthatóságra és demokráciára nézve, így segítve a demokrácia megértésének fejlődését.