Tartalom megjelenítő

Rendezvénybeszámolók

Kádár János munkássága és ennek következményei

Mark Alexander Friedrich
A kommunizmus Bűnei Alapítvány és a Konrad-Adenauer-Stiftung közösen szervezte 2014. június 30.-án a budapesti Gellért szállóban a hetedik konferenciáját a kommunizmus bűneiről, 120 érdeklődő jelenlétében. A rendezvény témája Kádár János élete és munkássága, és ennek a magyar társadalomra gyakorolt hatása volt.

Tartalom megjelenítő

Megosztás

A konferenciát Eötvös Péter, a Kommunizmus Bűnei Alapítvány elnöke, Frank Spengler a Konrad-Adenauer-Stiftung magyarországi irodájának vezetõje, és Dr. Rétvári Bence, a Parlament tagja, a KDNP elnökhelyettese és az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára nyitották meg. Frank Spengler hangsúlyozta, hogy Konrad-Adenauer-Stiftung-nak fontos feladata a kommunizmus bűneinek feltárása, ezzel bemutatva, főként a fiatal generációnak, a jobb- és baloldali extrémizmus következményeit. Utalt arra, hogy Kádár, bár gyakran ártatlannak tüntetik fel, de valójában egy tekintélyelvű zsarnoki uralom vezetője volt, ami 13.000 bebörtönzött és mintegy 300 kivégzett ember sorsáért felelős.

Az első előadó, Dr. Horváth Attila, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezetője a Kádár életművének mítosza és a valóság közötti szakadékkal foglalkozott. Dr. Zinner Tibor az OKRI és a Veritász Történelmi Kutató Intézet főigazgató helyettese Kádárnak a II. VH végétől 1963-ig lefolytatott politikai perekben betöltött szerepét foglalta össze. Dr. Kahler Frigyes nyugalmazott tanácsvezetõ bíró és történész Kádárnak és az 1956-os forradalom alatt megalakult munkástanácsoknak viszonyáról tartott előadást.

A többi kommunista vezetőkhöz hasonlóan, Kádár is hatalmas titkosszolgálati apparátus működtetett. Ezzel a témával foglalkozott előadásában Dr. Hantó Zsuzsa történész és szociológus két konkrét példán bemutatva a kommunista szolgálatok osztályszempontok szerinti működését. Dr. Ötvös István a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezetõ tanára, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagja, Kádár és a koncepciók címmel tartott elemző előadást.

Tartalom megjelenítő

comment-portlet

Tartalom megjelenítő

Tartalom megjelenítő