Rendezvénybeszámolók
Bevezetésként Antall Klára, az Antall József Tudásközpont alapítója és a néhai miniszterelnök özvegye köszöntötte a vendégeket, valamint a nyári iskola résztvevőit, aktív, ám kritikus eszmecsere folytatására buzdította őket.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhelyettes kifejtette, hogy az Európai Unió országai az utóbbi években mindig új kihívásokkal néztek szembe. Ennek következtében új kérdések merültek fel, különös tekintettel a gazdasági és pénzügyi válságra. Az Antall József Nyári Iskola pontosan ezt kezdte el: vitákon és eszmecseréken keresztül megoldásokat kidolgozni. Szijjártó szerint fontos szerepe van ebben a közép-kelet-európai, különösen a visegrádi országoknak.
A Nyári Iskola támogatásának fontosságát hangsúlyozta Frank Spengler, a Konrad-Adenauer-Stiftung magyarországi képviseletvezetője, aki a további lényeges feladatot abban látja, hogy az Európai Unió határain túl is béke, szabadság és demokrácia legyen. A résztvevőknek az elkövetkezendő két hétre építő jellegű eszmecserét kívánt.
A záró pódiumbeszélgetésen részt vett Jan Krzysztof Bielecki, volt lengyel miniszterelnök, Mikulás Dzurinda, volt szlovák miniszterelnök, valamint Karl Schwarzenberg, volt cseh külügyminiszter. A második panel moderátora Jeszenszky Géza Magyarország norvégiai és izlandi nagykövete volt. A beszélgetés résztvevői a helyi kihívásokra koncentráltak, valamint hogy a visegrádi országok ebben milyen szerepet töltenek be. Továbbá azt is megvitatták, hogy a visegrádi négyek csoportjába miként lehetséges további tagfelvétel.
A Nyári Iskolára július 7-18. között kerül sor az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, melyen 20 európai ország körülbelül 50 résztvevőjeazt a célt tűzte ki maga elé, hogy az interkontinentális eszmecserét erősítse. Ebben az évben a témák középpontjában a visegrádi országok fejlődése áll a kommunizmus összeomlásától kezdve, kitérve a jövő kihívásaira csakúgy, mint az energia-, valamint a biztonságpolitikai kérdésekre.
Az egyes témákhoz kapcsolódóan további információkért valamint a konferencián való részvétel ügyében forduljanak Antall- Horváth Veronikához a következő e-mail címen: veronika.horvath3@uni-corvinus.hu!