Rendezvénybeszámolók
Dr. Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára, a tárgyalások legfőbb témájáról beszélt, úgy mind Magyarország helyzetéről, ahogyan azt megelőzően a napokban már Rigában is tette az EU gazdasági miniszterek informális találkozója. Hangsúlyozta a folyamat munka- és időigényességének komplexitását az Európai Unióban. Az USA-val ellentétben „ezen az oldalon 28 tárgyalópartner ül az asztalnál”, akiknek először egy belső megállapodást kell kidolgozniuk. E tekintetben nem tartja lehetségesnek, hogy a tárgyalásokat 2016- be tudják fejezni. A vita emlékeztette őt a Magyarország EU csatlakozásakor felmerülő kérdésekre, amiben a részletes kidolgozást gátolták a szoros határidők. Mindenekelőtt muszáj a társadalmat egy átlátható munkamódszeren keresztül tájékoztatni.
A továbbiakban megnevezte Magyarország érdekeit ebben a vonatkozásban. Az ország véleménye szerint előnyös tárgyalópozícióban van. Mikola hangsúlyozta, hogy a magyar tárgyalásvezetői különösen koncentráltak az adatvédelmi szabályokra, a kulturális sokszínűségre és a környezetvédelemre. Véleménye szerint a génmódosított növényfajták termesztése nem képezi vita tárgyát az Európai Unión belül. Magyarország Alaptörvénye ugyanis tiltja a génmódosított termékek forgalmazását.
Az államtitkár összefoglalásképp arról beszélt, hogy a még tisztázatlan kérdések ellenére az egyezményt a magyar kormány támogatja. Egy sikeres egyezmény létrejötte óriási lehetőséget jelentene. A magyar gazdaság növekvő exportját tekintve jelentős profitra tehetne szert az akadálytalan kereskedelemből adódóan. Az Eurobarométer egyik felmérése szerint a lakosság 62%-a támogatna egy ilyesfajta megegyezést. „A tárgyalások több menetben megkezdődtek, a hátralévő részletkérdéseket tisztázni kell”, foglalta össze.
Az ezt követő kerekasztal-beszélgetésen az előadók más-más perspektívából világították meg a Transzatlanti Szabadkereskedelmi Egyezményt. Egyetértettek abban, hogy noha a tárgyaló felek azonos célok elérésében érdekeltek, különböző utakon kívánják azokat elérni.
Lutz Güllner, az Európai Bizottság Kereskedelmi Főigazgatóságának tájékoztatással, kommunikációval és civil társadalommal foglalkozó osztályának megbízott vezetője demokratikus szempontból elutasította az esetlegesen felmerülő kételyeket. A szükséges ratifikáció alapján ugyanis mind az Európai Parlament, mind pedig a nemzeti parlamentek beleegyezésére szükség lenne az egyezmény demokratikus legitimáláshoz. Az EU-képviselő szerint olyan „átlátható megegyezésre van szükség, amelyről az elmúlt években tárgyaltak“. Jürgen Matthes, a Német Gazdaság kölni kutatóintézetének nemzetközi gazdasági keretrendszer és konjunktúra részlegéért felelős vezetője optimistán látja a jelenleg is folyó tárgyalásokat. Ezek ugyan főként szabályozó eljárások és bürokratikus gátak formáját öltik, mégis mindenekelőtt a középosztálybeli vállalkozók érdekeit veszik figyelembe, akiknek eddig csak indirekt módon volt lehetőségük a nemzetközi kereskedelemből profitálniuk. Azonban pont az ehhez hasonló egyezményeknek köszönhetően tudnának az USA-val üzleti kapcsolatba lépni.
Elena Bryan, Amerikai Egyesült Államok EU melletti brüsszeli képviseletének senior kereskedelmi képviselője a szabadkereskedelmi megállapodást egy olyan egyezségként jellemezte, amely két magasan fejlett partner között jön létre, előre meghatározott szabványok szerint. Ez lehet az első nemzetközi egyezmény, amelyet azonos szemszögből tárgyalnak. E tekintetben nem arról van szó, hogy az EU meglévő sztenderdjeit kétségbe vonjuk, hanem arról, hogy meglévő viszonyokat effektívebben alakítsuk. A hallgatóság különös figyelemmel kísérte Takács Szabolcsot, a Miniszterelnökség Európai Uniós ügyekért felelős államtitkárát, aki a magyar szemszögből igyekezett megvilágításba helyezni a témát. A TTIP a későbbiekben lehetőséget biztosíthatna energiapolitikai aspektusokban is, valamint új utakat tehetne lehetővé a tartós fejlődés számára.
A rendezvényt Inotai Edit újságíró moderálta. Az informális gondolatcserére a fogadás keretein belül még volt lehetőségük a résztvevőknek. Valószínű, hogy a vitás kérdések még fontosabb szerepet játszhatnak a jövőbeni tárgyalásokon. A rendezvénnyel megkezdődött egy vita a társadalomban a lehetséges szabadkereskedelmi egyezményt illetően.